2014. szeptember 28., vasárnap

S1E1 - Közeleg a Dél

1. évad 1. rész – Közeleg a dél


I. Deres. Szitáló eső. De a frizura még mindig Stark.

A fiú úgy markolta az íjat, mint utcalány a százdollárost. Nyilvánvalóan még sohase találkozott vele. Se a százdollárossal, se az utcalánnyal, pláne nem íjjal. Szóval Brandy Start keze remegett, miközben a várudvaron, újra célra tartott. Vagy inkább a cél felé. Pontosabban jó messzire céltól. Feltéve, hogy a cél az a koncentrikus köröket ábrázoló szalmaköteg volt. Bár Brandy nem tudott róla, de egy magyar író szerint: „a cél voltaképp mi is? A cél megszűnte dicső csatáknak, a cél halál, az élet küzdelem. S az ember célja a küzdés maga.” Hát ő küzdött rendesen. Tavas Joe, Brandy fattyú bátyja, öccse vállára tette a kezét és igyekezett megnyugtatni:
-         Apánk figyel!
-         Melyik punk? A rózsaszín hajú?
-         Nem. A kék. Tudod, amelyik úgy akart divatos lenni, hogy együtt éjszakázott egy szögbelövővel.
Brandy biccentett. Szerette Tavas Joe-t. Ő adott neki erőt, hogy tovább csinálja. Mivel nála is bénább íjász volt. Végül elengedte a húrt, mire az Istenerdőből kiáltás hallatszott. Ma már a negyedik szolga… Mondhatni a tetemek száma már tetemes, szerencsére azt nem akarjuk, hogy nyájas olvasó, te temess! De hát a cél halál, s legalább nem kell messzi vinni a tetemet temetéskor. volt. Minden jelenlévő testvére hangos kacajjal felelt, de aztán fentről, a tornácról leállították őket, akár egy szőke ciklon a csúcsforgalmat. Brandy apja volt, Led Start, Észak körzője, a sötétséget bevilágító fénypont. Sajnos a jobb égtájakat még korábban kiosztották.
-         Melyiktek volt az íj mestere tíz évesen? Gyakorolj tovább Brandy! Rajta!
Tavas Joe öccséhez fordult:
-         Ne gondolkodj rajta túl sokat!
-         Az menni fog.

***
Árja a kötést gyakorolta. Tűvel. Mármint a rendes, normális, kötéshez használható kötőtűjével. Néha azt képzelte kardja van, és az övébe dugta. Korábban hímezett, mint nővére Salsa, s amikor megkérdezték, miért nem halad a kendővel, akkor hámozott is. Salsának bezzeg kiválóan ment minden női fortély: kötés, hímzés, varrás, pletyka arról, hogy a lovászfiú melyik csajjal volt múlt este. Árja utálta az ilyeneket. És Salsát is. Semmi szőke haj, nuku kék szem. Itt északon mindenki vörös. Vörös az anyja, Gaitling és vörös Salsa, meg a lámpás negyed. Árjának nem tetszett a vörös. Mikor a Quimby itt járt koncerten, és elénekelte a „Legyen vörös” című számot, apjával kitiltatta őket. Saját magán sem szerette a rozsdaszín loknikat, mivel barnás szeme és haja nem passzolt a fejében önmagáról kialakított imidzséhez. Haját néha lefestette sárgára, és szemére is helyezett kék kavicsokat, de mégsem volt ugyanaz. A tervezett kefebajusz meg nem akart kinőni.

Az őket felügyelő nevelőnő éppen körbejárt megnézni a mai munkát.
-         Hibátlan munka, mint mindig Salsa. Megdicsérlek!
-         Köszönöm. – válaszolt nyájasan nővére, miközben annak gondolatai már azon jártak, miként lehetne átváltani a dicséretet egy táncos bulira. Talán ha pityeregne egy kicsit a szülei előtt. Az utóbbi egy órában amúgy sem adtak zsebpénzt. Igazán rendezhetnének neki egy bulit, hiszen már nagylány. Kérdés nélkül adnak neki szörpöt a söntésben.
-         Szépek ezek a finom, apró öltések. Gyönyörűen hímzel, Salsa! Büszke lehetsz magadra!
Árja finom apró orvoskéz alkotta öltéseket képzelt el a nevelőnő különböző testrészein. Büszke volt magára, majd mikor az ő kötésére került volna sorra, inkább kiszaladt. Kötéseket is elképzelt a vén szipirtyón.

***
Brandy rekordkísérlete sikeresen zajlott. Már tíz halottnál járt. Legidősebb testvére, Jobb Start inkább a földön lévő porszemeket számolta, nehogy röhögnie kelljen, Tavas Joe meg elment horgászni a Tóra. Pedig nem is zsidó. A túszként náluk élő, ruháján az Enjoy-ok tintahalát viselő Neon Enjoy pedig szokása szerint fegyverével töketlenkedett. Talán azon merengett, milyen klassz lesz az a tintahal kisütve.  
Brandy ezúttal úgy érezte sikerült eléggé „nem gondolkodnia”, s csaknem lőtt már, mikor húga Árja bukkant elő a semmiből és íjával a céltábla közepébe lőtt. Még pukedlizett is a kis szemét, mielőtt futásnak eredt, Brandyval a nyomában.
A várkapun ezzel egy időben lovas vágtatott be, mialatt az egész család Árjának szurkolt, mert ha Brandy folytatja a lövészetet, hamarosan nem lesz személyzet a kastélyban. A vén Bodri Kaszál érkezett almásDeres lován, aki azonnal Led és felesége, Gaitling Start szállása felé indult. Mondhatni startolt.

-         Lord Start! Úrnőm! Lovas érkezett a hegyekből!
-         Havas John?
-         Már nem, mielőtt a várba engedtem, leverte a havat a bundájáról. Sterilebb, mint Neon lesz a 3. évad végén…
-         Idióta…
-         Egy kicsit, de a futároknak kötelező pszichológiai vizsgán átment.
-         Hagyjuk.
-         Nem, Uram. Hattyúk nem jöttek, egyébként is hol lókat, hol hollókat használunk, mióta kiköttette a Vidanetet.
-         Mi van azzal lovassal!?
-         Ja, igen. Egy szökevényt!
Az ablaktól nem messze bujkáló Árja szeme felcsillant. Végre. Egy szőke lényt fogtak el. Kiszabadítja, családot alapítanak, és árják sorával népesíthetik be a világot. Hiába a Start család túl sokszor bulizott már Salsával, s a fellépő nyálas fiúzenekarok nyivákolásától fülük egyre rosszabb… De hát minden védekezési mechanizmusnak ára van.
-         Uram, egy szökevényt fogtak el az éjjeli őrségből!
-         Na és. Most nappal van. Biztos nem volt őrségben.
-         A törvény az törvény, Uram! Ki kell végezni.
-         Rendben Bodri, szólj a fiúknak is és nyergeltesd fel a lovamat!
Gaitling férjére nézett.
-         Muszáj megtenned?
-         Felesküdött, Gat! Brandy is velünk jön.
-         Láttad, hogy lő! Egy év alatt sem fogja eltalálni, még akkor sem, ha a csávót megkötözitek, és Bran orrára csatoljátok.
-         Levágjuk a fejét.
-         Csak mert béna íjász? Ó, de kegyetlen vagy, Észak körzője!
-         Hülye.
-         Valóban az, de hát akkor is a mi fiúnk. Led! Egy tízéves még túl fiatal ilyen dolgokat látni!
-    Nem marad gyerek örökké! És közeleg a dél! Húzzál be főzni! Tintahalat kérek, szedd le Neon kabátjáról!

***
A kivégzőhely egy takarós réten volt, bár nem tudom, miért nevezték így, mert nem volt rajta egy takaró sem. Középen egy nagy tuskó feküdt. De aztán Neon felkelt, és odébb ment. Hoztak egy másik tuskót. Immár fából. A katonák megkötözött kezű, beesett arcú fiatalembert lökdöstek a facsonk felé, aki láthatóan nem volt magánál. Mármint a fickó, nem a facsonk. Nagy sokk érhette (mármint a fickót, nem a tuskót), folyamatosan dünnyögött magában:
-         A mások. Láttam a másokat. Láttam őket! Uram! Hinnie kell nekem! Láttam a másokat! A fővárosban voltam, gyanútlanul ballagtam az Andrássy úton. Ott voltak mindenhol! Cuki fiúnak hívtak. És kék a szemük…
-         Arcuk meg csupa derű.
-         Nem, inkább csupa deres.
-         Igen, oda megyünk vissza, de te nem. A többiek lementek őrjáratra, de rest voltál. Megszegted az esküdet!
-         Tudom. Szökevény vagyok. Mindegy. Figyelmeztetnem kellett volna az őrséget! De láttam, amit láttam. Én láttam a másokat. Plusz láttam tegnap az Édes életet. Nincs kedvem tovább élni. Hallanotok kellett róluk.
-         Hiszen másról se hallunk az utóbbi időben…- szúrt közbe Tavas Joe.
Willt – mert ez volt a neve – ezután rátuszkolták a tuskóra. Nem Neonra, hanem a szimpatikusabb, fatuskóra. Willben volt némi tüske a tuskó miatt.
-         Ha a családom kérdezi, mondjátok meg, hogy nem voltam gyáva! Üzenem, hogy sajnálom. Bocsáss meg, Uram!
-         Nevében Róbertnek - a Balatonon-ház fiának, ki első e néven, az andalgók és az Elsősök királya, a birodalom vérmezője, nem kevésbé a Hétazegyben királyság ura -, téged halálra ítéllek, stb. stb. Bármit amit a hóhér hoz, felhasználható maga ellen. Aki a jelenlevők közül bármit tud, amiért nem lehet kivégezni, az szóljon, és elhallgattatjuk örökre… Senki? Ebben az esetben a kard csókolja meg a nyakcsigolyáit.
Brandy egyre nehezebben viselte a látottakat. Nem volt egyszerű kölyök. Mindenki imádta a kivégzéseket. A legtöbb osztálytársa szülinapjára is lefejezést, vagy hasonló nyak… azaz nyalánkságot kért. Ő jobban szeretett hollókat látni. Tavas Joe lassan mellé csoszogott, miközben apja kifogyott a nyálból, amíg Róbert király címeit sorolta. Hosszú nap lesz.
-         Ne fordulj el, Brandy! Atyánk tudni fogja, ha elfordulsz!
-         Apunak is három szeme van, mint a hollóknak az álmaimban?
-         Már megint ez a baromság? Miért nem tejet ittál reggelire? Atyánknak két szeme van, de képes megfordulni.
A galériai acél közben lecsapott. Brandynek arca sem rezdült. Willnek annál inkább, a gravitáció ugyanis közvetlen érintkezésbe juttatta a Föld nevű bolygóval.
-         Bátor voltál Brandy!
Led közelebb jött és összekócolta Brandy amúgy is pocsék haját, amitől hasonlítani kezdett a One Direction Stílusos Harryjére.
-         Megértetted, miért én tettem?
-         Mert élvezed?
-         Az is benne van, de tudod, miért nekem kellett megölnöm?
-         Őrizzük a régi szokást, hogy mindenkit kinyírunk, aki nem Start?
-         Pontosan. És aki az ítéletet hozta, az nyakaz.
-         Igaz, hogy látta a másokat?
-         A mások több tízezer éve eltűntek.
-         Akkor hazudott?
-         Egy bolond ember sok dolgot lát.
Brandy nem érezte alkalmasnak az időt, hogy most ossza meg apjával a háromszemű és négyszárnyú hollókkal kapcsolatos megfigyeléseit, inkább húzott még egyet a kulacsából.  
Hazafelé lovagolva az úton egy szarvas tetemét találták. Joe azonnal halottkémmé lett.
-         Mi tehette? – fordult a többiek felé.
-         Hegyi oroszlán? Dombi jeti? – találgatott Neon.
-         Nagyon erős orosz lány? – próbálkozott Jobb.
Ned azonban másként látta:
-         Errefelé nem él hegyi oroszlán, se dombi jeti Az orosz lányokat pedig Putyin kordában tartja. Nézzétek! – mutatott egy másik tetemre az út melletti árokban.
-         Egy szörnyszülött! – fanyalgott Neon.
-         Dehogy, te ostoba! – torkollta le Led, mire Enjoy hátrább húzódott szégyenkezve és fülét-farkát behúzta. Ez utóbbi túl jól sikeredett… - Ez egy prémfarkas. Öreg jószág volt. Most farkasprém lesz. – kezdte e nyúzni.
-         De Uram! – szólt közbe Neon. – A faltól délre nem él prémfarkas.
-         Most már él. Öt. – húzott elő a dög alól öt apró farkaskölyköt Joe.
Lednek korgott már a gyomra.
-         Meg kell ölni őket. Az anyjuk nélkül végük.
Neon lelkesen húzta elő a tőrét. Ám mikor már kiélhette volna perverz szenvedélyét, Brandy sápadt arca (a farkasok nem érdekelték, viszont megint hallucinált) láttán Joe Neon elé ugrott:
-         Tedd el a pengét Enjoy! Lord Stark! Öt kölyök van. Mindegyik gyermekednek jut egy. A prémfarkas házad címere. Megtarthatnánk őket! Ez égi jel!
-         Joe, olyan a te szíved, mint a március hó. Minden csekélységtől elolvad. Legyen! Ti idomítjátok, ti etetitek, s ha kimúlnak, ti földelitek el őket!

Neon is szeretett volna farkat… - pardon! - farkast, de nem jutott neki. Nincs szerencséje a háziállatokkal. Előbb bukja a tintahalat – akivel éppen kezdett összebarátkozni és elnevezte Andynek -, most meg ez. Már éppen örült, hogy Tavas Joenak sem jutott, mikor az talált még egyet, egy fehéret. Ezután boldogan éltek, míg másnap le nem mészárolták mindegyiküket. Na jó, vicceltem.
Nem másnap.



II. Királygyár. A Hétazegyben királyság kapitális fővárosa

Led Startnak igaza volt. Közeledett a dél. Legalábbis harangoztak. Persze nem Hunyadi János miatt, mivel őt nem ismerik a Hétazegyben királyságban, ami alapos műveletlenségre vall részükről. A templom főhajójának közepén egy fickó feküdt. Valami fejes lehetett, mert volt feje. Köpönyeges alakok érkeztek, hátukra erősített hétágú csillaggal díszített legyezőkkel. Nyilván melege lehetett a pihengető alaknak, ezért libegtek oda hozzá ezek az élő és mozgó legyezők. Mondjuk nem csoda, ha hőgutától szenvedett, hiszen mellette három malomkeréknyi gyertya fénylett. Szemére a káros UV sugarak kiszűrésére köveket helyeztek.
Jajne Vanlisztem megpillantotta aranyszőke nővérét, amint a pihenő fickót gusztálta. Ikrek voltak. Májusban születtek, így voltaképpen duplán ikrek.
-         Túl sokat aggódsz. Már látszik rajtad Szergej.
-         Ne hívj így! Maradjunk a Szenszejnél, már a személyimben is ez van. Te bezzeg sosem aggódsz semmiért, Jajne. Hétévesen leugrottál Kasztrált-hegy egyik büféjébe. Volt vagy húsz méter, de egy cseppet sem féltél. Aztán ott volt az Aranykéz utcai merénylet 1998-ban. Biztos, hogy te voltál. Ártatlan áldozatok. Erre elmentél fagyizni. Te sose félsz.
-         Nincs mitől félni, ha mindent bevallasz. Vanlisztemek vagyunk, és egy Vanlisztem nem bolond.
-         Ha John Arany elmondta valakinek…
-         Kinek mondta volna el?
-         Petőfinek.
-         Kizárt dolog. Egyébként is, Petőfit egyszer már leszúrtam valami hasonló miatt. Még egyszer nem mernék megkockáztatni.
-         Akkor a férjemnek.
-         Ha elmondta volna a királynak, a fejünk már rég a városkaput díszítené, és az állkapcsunk lenne a kopogtató. Ha John Arany tudott is valamit, magával vitte a sírba.
-         Meghalt? Azt hittem csak az idei szolárium világbajnokságra edz!
-         Dehogy! Nem indul. Tavaly csúnyán leszerepelt, leégett, egyébként is olyan régóta készült rá, hogy már kiégett. Majd pótolják. A király keres valaki mást, aki uralkodik helyette, míg a király vad kanokkal hál, vagy szajhákat szűz. Vagy ordítva szokta?
-         Összevissza beszélsz…
-         Az élet megy tovább.
-         Lehetnél te a király segg intője.
-         Nem hiányzik e megtiszteltetés. A segítő napjai hosszúak, az élete meg túl rövid. 


III. Deres. Holló jön. Meg a király.

Gaitling az Istenerdőben talált férjére, egy tó mellett. Fel is kiáltott, hogy Itt a tó! Aztán megitatta a lovát, hiszen itató. Led éppen kardját próbálta kihúzni a földből, hogy visszaadhassa a Tó Asszonyának. Szólni kellett neki, hogy ez nem az Artúr-mondakör.
-         Még mindig idegennek érzem magam ebben az istenerdőben, Led.
-         Öt északír gyermeked van. Nem vagy hidegen.
-         A régi istenek is így gondolják?
-         Csak a te isteneid itt étkeznek.
Gaitling előbányászott egy papírost.
-         Szívből sajnálom kedvesem!
-         Mi történt? Megint csekkek?
-         Nem. Holló érkezett Királygyárból. John Arany meghalt.
-         Már ezerszer megmondtam, hogy Arany János. Nem vagyunk angolok.
-         Láz vitte el. Meg a halottaskocsi.Tudom, hogy atyádként tisztelted.
-         A húgod és a kretén fia?
-         Jól vannak. Az istenek legyenek velük.
-         Hát rájuk férne.
-         A holló más hírt is hozott. A király úton van Deresbe, a királynéval és teljes kíséretével.
-         Ha eljön ide a messzi északra, annak csak egy oka lehet.
-         Így van. A hoki vébé.
-         Talán.
-         Nemet is mondhatsz neki, Led!
-         Akkor legyen lány.
-         Mi?
-         Azt mondtad, mondjak neki egy nemet. Legyen a nőnem. Sokkal szimpatikusabb.

***

Deres derekasan felkészült a király érkezésére. Kisuvickolták az asztalokat, havat hánytak, miegymás. A királyi menetet Brandy pillantotta meg először. Éppen háromszemű hollót játszott és madárként ugrabugrált a háztetőkön, mikor észrevette a sztrádán vánszorgó kocsikat és lovasokat. Lassan nyomultak Deres felé. Hiába írták ki annak idején a tendert a közútfejlesztésre.
Mihelyt a hír elterjedt, mindenki kapkodva a várudvarra rohant. Neon kikapta füléből az mp3 lejátszóját (éppen az Enjoyok indulóját, a Deres Mode-tól az Enjoy the Silence-t hallgatta), Jobb kirohant a borbélytól, ahová annak reményében tért be, hogy jobb frizurája lesz, és most félig volt kész. Tavas Joe kirohant a bordélyból, ahová annak reményében tért be, hogy egy jó pásztorórája lesz, de már rég kész volt. És a pásztor is. Árja fején egy tésztaszűrővel játszott SS katonást, mikor a kürtjel tudomására hozta a gyülekezőt. Egy kocsi (képzeletében Tigris tank) tetejéről szemlélte a bevonulókat:
Elől lovasok vitték a Vanlisztem-ház vörös alapon aranyszínű malmot ábrázoló zászlaját, majd a Balatonon-ház (egyesek balatoni háznak ejtik, de nyelvtanilag teljesen helytelen, és kivégzés jár érte) kék mezőben német turistát ábrázoló lobogója következett. Egy-egy szolga a két nagy família mottóját vitte nagy táblán: „Halld sütödésem!”, illetve: „Miénk a lángos!” Utóbbi ősi galériai nyelven így hangzik: „Nyolcszáz forint”. Aztán egy talpig páncélba burkolt alak lovagolt, fején szégyenképpen kutyafej alakú sisak. Égett is alatta az arca! Ser Sandor Klingon kegyetlensége közismert volt a királyságban, mindenki csak Ölebnek hívta. Az őt követő alak jobban tetszett Árjának: délceg is volt, szőke is. Gofri Balatonon volt, a trónörökös, dundi ábrázatán gonoszul megtört a napfény, s vérvörös palástja pufókarcú Helló Kitty-szerű rágcsálók bundájából készült.
Árja észbe kapott és megkereste családját. Apja persze leszedte fejéről a tésztaszűrőt. Ezek a szülők nem ismerik a tréfát. Most sisak nélkül kell találkoznia Gofrival. Végül betuszkolta magát Nikkon és Brandy közé a sorba. Előbbi fényképezett, utóbbi hallucinált. Árja a Sördögfiókát akarta látni, a királyné törpe öccsét. Állítólag szőke és éppen akkora, mint Árja, tökéletes partner lenne. 
A király csapata végül a Startok elé, azaz célba ért. Jött a királynét szállító batár, majd maga az uralkodó: Róbert Balatonon. Csak egy picit volt karcsúbb, mint a szekér. Olyan kecsesen mozgott, mint egy medúza a lépcsőházban. Nagy medúza, keskeny lépcsőházban. Végül megdöntötték a lovat (vagy csak megdőlt), úgy szállt le róla.
Mindenki letérdelt az udvaron. Kivétel a ló. Az ugyanis oldalával becsapódott a talajba.
-         Dagadt vagy. – dünnyögte oda a térdelő Lednek a király.
-         Te meg balerina.
Róbert Gatlinghez fordult, átölelve:
-         Gat! Még mindig olyan géppuskalábú és tüzes vagy?
-         Felség.
-         Kilenc esztendő, hosszú idő! Merre kóboroltál, Led?
-         Északot őriztem neked, felség! Deres a szolgálatodra áll.
-         Hadd nézzelek benneteket! – fordult a Start-gyerekek felé, beletúrva az annyira jellegtelen Nikkon hajába, hogy ahhoz inkább nem is szólt. – Te biztos Jobb vagy! – nyújtotta jobb kezét a legidősebb Start-finak. – Nahát, micsoda szépség! – folytatta Salsával.
-         Táncoljunk! – kezdte rázni Salsa, de anyja elráncigálta.
-         Hogy hívnak kislány?
-         Árja.
-         Érdekes…
Végül Brandy került sorra:
-         Hűha. Hadd lám, a karod!
-         De nem akarom.
-         Hahaha. Lovag lesz belőled.
Egy mézszőke fehérköpenyes lovag éppen levette a sisakját. Árja most Gundel Takács Gábort játszott, mint közvetítő:
-         A szőke riherongy Szenszej, most ő halad elől. Mögötte bátyja, Jajne Vanlisztem, a királyné ikertestvére. Szorosan mögöttük az Öleb. De most elhúz mellettük Gofri. Balra tőle feltűnik a Balatonon ház másik tagja, Rendi Balatonon. Hiába a király öccsének jó, ha nem fordít hátat a férfi… 
-         Befognád végre a szádat?! – torkollta le nővére.
Közben Szenszej is kimerészkedett a batárból. A király azonban vajmi kevéssé foglalkozott vele, inkább Ledhez fordult.
-         Vigyél a kriptába!
-         De még élsz.
-         Lerónám kegyeletemet.
-         Két hónapig utaztunk kedvesem! A halottak várhatnak. – tiltakozott Szenszej.
-         Led! Gyere! Világíts nekem!
Árja azonban ekkor már fejben máshol járt.
-         Hol lehet a Sördögfióka?
-         A törpe már azt teszteli, amiben az északi nők a legjobbak… - súgta oda Joe.
-         Á! Szóval Iglut épít? Segíthetnék neki felállítani?
-         Ööö. Inkább ne menj, megoldja egyedül is.

Led ment elől a sötét kriptába menet.
-         Mesélj John Aranyról.
-         Az andalgók érkezése utáni 2157. esztendő tüzes víz havának negyedik napján született, a Völgy Poshadtvíz nevű városának Cimbalom utca 6-os házszám alatti kis vityillóban...
-         Nem így értem, a haláláról.
-         Kutyabaja volt, aztán a kór – bármi is volt - szinte átégette. Szerettem a vénembert.
-         Mindketten szerettük.
-         Szükségem van rád! Odalent Királygyárban, nem itt, ahol senkinek sem vagy hasznára. Lord Led Start, kinevezlek a király segítőjévé. Úgy volt, hogy együtt uralkodunk, és ha mellettem lett volna hely azon a trónon, oda is engedlek. De még most sem késő. Led! Egyesítsük házainkat!
-         Ahhoz bazi sok építész kellene! Királygyár innen vagy 2000 mérföld.
-         Én a lányodra gondoltam.
-         Én meg gyakran a feleségedre, de az sem mindig segít.
-         Mi van?
-         Öö… Házak. Egyesítés. Folytasd, felség.


IV. Mentos, a Keskeny-tenger túlpartján (a Coca Cola tó mellett)

Deszöszis Takarodjinnen városi lakosztályából a hullámokat bámulta, szőke hajához annyi hidrogént használt fel mint egy léghajó, csoda, hogy nem szállt fel.
-         Deszöszis! Hol bujkál a mennyasszony? – ordítozott sipákoló hangján bátyja, Viszeres. Ha lehet, az ő haja még fehérebb volt. Két léghajónyi. – Nézd! Ajándék Éljenriotól. Simítsd meg, rajta! Érezd a kelmét.
-         Ez már a múltkor is eljátszotta őkelme a fürdőben.
-         Hát igen. Nagyszerű házigazdánk van.
-         Egy esztendeje a vendégei vagyunk és nem kért még tőlünk semmit. Leszámítva a simogtatást…
-         ÉljenRio nem bolond. Tudja, hogy megjutalmazom a barátaimat, ha majd elfoglalom a trónomat. Húzd ki magad!
-         Én kihúznám magam minden ilyen alól, de nem hagyod.
-         Hadd lássák, hogy már asszonyi formád van.
Deszöszis hagyta, hogy kibontsa ruháit.
-         Ma hibátlannak kell lenned!
-         Veled ellentétben.
-         Ugye nem hagysz cserben? Nem akarod felébreszteni a sárkányt!?
-         Az inkább csak aprócska gyíkocska. – küszködött nevetésével a lány.
-         Nem! Komodói varánusz!
-         Ugyan már! Láttam. Te is szoktál fürödni! Icike-picike gekkó.
-         Mindegy! Uralkodásom történetében, drága húgom, azt írják majd, hogy e napon kezdődött. – ezzel távozott.
Deszöszis a medencéhez szökdécselt, szolgálólánya rémületétől kísérve.
-         Még túl forró, úrnőm!
-         Takarodjinnen!

***
Éljenrió, Viszeres és Deszöszis a palota bejárata előtt várta a küldöttséget.
-         Mondd, hol marad?
-         A ottlakiak nem a pontosságukról ismertek.
Aztán megjelent három lovas. Nagydarab drabális állat mind. Na, ezek sárkányok – gondolta Deszöszis, de inkább nem súgta oda testvérének. Éljenrió előrelépett hozzájuk:
-         Gandzsalmal dozsamakal kalves dej! Bemutatom becses vendégeimet! Viszerest a Takarodjinnen házból, aki harmadik e néven, az andalgók és az elsősök törvényes királya.
-         Azt hittem ez az ő háza! – súgta oda Deszöszis bátyjának. Most akkor nekünk adta?
-         Hallgass inkább.
Éljenrio folytatta:
-         És bemutatom húgát, Deszöszist, a Takarodjinnen házból. -Deszöszis most már biztos volt benne, hogy a ház tényleg az övék. - Asi anila anala.
Az ottlakiak egyre furcsábban néztek Éljenrióra.
Viszerisz akart valami biztatót mondani húgának, és a legnagyobb méretű ottlakira mutatott.
-         Látod milyen hosszú…
-         Látom, na az sárkány.
-         … mármint a haja.
-         Hogyne az is.
-         Amikor egy dothrakit legyőznek a csatában, levágják a varkocsát, hogy az egész világ lássa a gyalázatát. Kár Toló még egyszer sem maradt alul.
-         Szegény… pedig az is egy élvezetes póz.
-         Vadember, tudjuk jól, de nincs nála biztosabb kezű…
-         Egyre szimpibb.
-         … gyilkos. Te pedig a királynéja leszel!
A tanácsos most Deszöszis felé fordult:
-         Jöjj közelebb, kedvesem!
Deszöszis összeszedte bátorságát és kioldott egy kapcsot a dekoltázsánál. A lovasok erre elvágtattak. Van, amit még a legharciasabb férfiak is jobbnak látnak ruha alatt tárolni. Viszeres lábain utánuk futott.
-         Hova mennek?
-         A szertartásnak vége.
-         De hisz meg se mukkantak! Tetszett neki a húgom?
-         Higgy nekem felség! Ha nem tetszett volna, tudnánk. Már nem tart soká. Átkelsz a Keskeny-tengeren és visszaveszed atyád trónját. A férfiak titkon poharat emelnek rád mindenütt.
-         Miért nem a csajok? A gyík miatt ugye?
-         Könnyezik igaz királyukat.
-         Na, azért annyira nem rossz a helyzet. Mikor házasodnak össze?
-         Hamarosan. Az otthlakiak nem maradnak sokáig egy helyen.
-         Igaz, hogy a lovaikkal hálnak?
-         Ezt ne kérdezd meg Kár Tolótól.
-         Bolondnak tartasz?
-         Ezzel a frizurával? Igen. A királyokban nincs meg a közemberek óvatossága. Bocsáss meg, ha megsértettelek.
-         Tudom, hogy bánjak a Toló-félékkel. Kap tőlem egy királynét, cserébe én hadsereget kapok tőle.
Deszöszisből előtört a szende szűz.
-         Nem akarok a királynője lenni.
A másik kettő erre joggal nézett rá úgy, mint a lottózóra, aki azt mondja: nem akarja megnyerni a 4 milliárdot, mert túl sok.
-         Haza akarok menni.
-         Ahogy én is. Mindketten haza akarunk térni, de elvették az otthonunkat. Elárulnád, drága húgom, hogy mehetnénk haza?
-         Nem tudom.
-         Hazamegyünk egy hadsereggel.
-         Nincs is annyi szoba a házunkba, hogy elférjenek.
-         Te szándékosan vagy hülye? Kár Toló hadseregével megyünk haza. Ha ezért az egész miaszar… Megvan: Kalaszar veled akar hálni, mind a negyvenezer ember és még a lovaik is, hát megkapják.
-         Hm... egyszerre?
-         Mi?
-         Úgy gondolom, ez fizikailag lehetetlen.
-         Majd kideríted.


V. Újra Deres. Most már igazán eldönthetné az író, hol vagyunk…

Bendzsó Start bevágtatott a várkapunk, maga mögött bevágva a várkaput. Tönkrement. Ennek kaputt. A térre kiszűrődött a lovagtermi buli zsivaja. Az árnyékban kiszúrta, hogy Tavas Joe egy szalmazsákot püföl kardjával, sőt kiszúrta, hogy leszúrta. Szúrós szemekkel indult felé:
-         Szuszog még?
-         Bendzsó bácsi!
-         Most kinn vagyok, csak házon belül vagyok Bendzsó, ilyenkor Kinndzsó! Vágtatva jöttem, féltelek titeket a Vanlisztemektől. Miért nem vagy a lakomán?
-         Lady Start úgy vélte, a királyi családot sértené egy fattyú jelenléte.
-         Igaza van. A falon jó hasznodat vennénk. Onnan még egy fattyút sem zavartak el.
-         Magaddal viszel, ha visszatérsz?
-         Joe!
-         Atyám elengedne, ha megkérnéd. Tudom. Hidd el!
-         A fal megvárja, míg felnősz.
-         Kész vagyok letenni az esküt.
-         Joe, nem tudod, mi után sóvárogsz. Nincs családunk, egyikünknek sem lesz soha fia… Hm… talán Neont kéne vinnem… Jobb, ha most bemegyek. Beszélünk még erről.

Alig távozott Bendzsó, mikor Joe egy alacsony kis sárgabőrű, kéknadrágos nagy szemű lényt látott kijönni a közeli fal árnyékából.
-         A nagybátyád az éjjeli őrség tagja.
-         Mit keresel idekinn?
-         Készülök az éjjelre a családod körében. – húzott egyet a Sördögfióka a kulacsából. – Mindig is kíváncsi voltam a falra.
-         Minion Vanlisztem vagy, a királyné öccse.
-         Ez a legnagyobb erényem. És te? Led Start fattya vagy, ugye?
Joe inkább elfordult.
-         Megbántottalak? Bocsáss meg! De attól még fattyú vagy.
-         Lord Led Start az atyám.
-         De Lady Start nem az anyád, emiatt lettél fattyú.
-         Azt hiszem, a családfa felállítását halasszuk holnapra.
-         Fogadj el tőlem egy tanácsot, fattyú: Soha ne feledd, ki vagy, mert a világ nem fogja.
-         Kinek nem a foglya a világ?
-         Viseld páncélként.
-         Egy foglyot? Iszonyatosan macerás lenne úgy közlekedni.
-         Akkor nem árthatnak neked.
-         Mit tudsz te arról, milyen fattyúnak lenni?
-         Az atyja szemében minden törpe fattyú.
-         Mondjuk nekem gyanús is vagy… Nem egy legóemberke volt a te apád?

Hogy röviden összefoglaljuk az est hátralevő részét:
A király mulatott, a királyné nem.  Salsa táncolt, Árját korán ágyba vitték. Joe tovább püfölte a szalmazsákot, Minion ivott. Végül egy holló érkezett üzenettel, amelyben Gatling húga leírta, hogy John Aranyt meggyilkolták a Vanlisztemek és ő Sasfészekbe menekült. A király is veszélyben van. És most nem a koleszterinszintje miatt.


VI. Mentos. Most cukormentes változatban is.

Deszösis menyegzője jól indult. Egy pavilonon ült újdonsült férjével, Kár Tolóval (aki egyébként a néhai Szél Toló fia), és az emelvény lába már tele volt a nekik hozott ajándékokkal. Viszeres tőle balra ült Éljenrio szenátorral.
-         Mikor szólhatok a Kárral? Meg kell terveznünk a behatolást a Hétazegyben királyságba.
-         Ő most másféle behatolást tervez. Kár Toló koronát ígért neked, meg fogod kapni.
-         Mikor?
-         Ha a jelek kedvezőek lesznek. És nem leszel olyan forrófejű.
-         Szarok az ottlakiak jeleire. Tizenhét évet vártam, hogy visszakapjam a trónomat.
-         Egy ottlaki esküvő, amin nincs legalább három halott, unalmasnak számít. Úgyhogy kuss, nehogy izgalmasabbá tegyék.
Egy fickót éppen hasba szúrtak az emelvény előtt.
-         Kezd alakulni a buli…
Ekkor új jövevény lépett a trón elé, láthatóan nem volt ottlaki.
-         Lépj elő, Jónás Hormon! – szólt Kár Toló ottlaki nyelven.
-         Hatalmas Kár!
-         Megint rossz hírt hozol? Hol történt hatalmas kár?
-         Nem úgy értem, csak a nagyságodat dicsértem. – ezzel Deszöszis felé lépett, kezében egy halom könyvvel. - Egy apró ajándék az új Káreszinek. Dalok és történetek a Hétazegyben királyságból.
-         Királyság. Köszönöm Ser, jutalmul itt egy kis ser. Az én hazámból jössz, uram?
-         Ser Jónás Hormon vagyok a Maci-szigetről. Sok esztendőn át szolgáltam atyádat. Az istenek segedelmével mindig a törvényes király mellett álltam.
Éljenrio is elővette ajándékait.
-         Tojások.
-         Jaj ne, már megint! A medencénél már megbeszéltük, hogy én nem... Egyébként is éppen az esküvőmön vagyunk! Tanácsos, talán nem tanácsos a férjem előtt….
-         Ezek sárkánytojások.
-         Azt hittem ez csak a bátyám mániája.
Ekkor egy nagyobb ládát hoztak elő a szolgák, mely méretével is jelezte, hogy ebben tényleg méretesebb dolgok vannak.
-         Sárkánytojások. Az Árnyékföldről, Asáron túlról. Az elmúlt korok kővé változtatták őket, de még így is lenyűgözőek.
-         Köszönöm tanácsos.

Az ajándékozási ceremónia végén Kár Toló a saját ajándékához vezette Deszöszist. A kíváncsiskodók sorfalának végén egy fehér ló várta a szöszit.
-         Gyönyörű ló. Ser Jónás! Hogy mondják a köszönömöt ottlaki nyelven?
-         Ottlaki nyelven nincs szó a köszönömre. De hamarosan meg fogod köszönni neki.
-         Lovagolhatok?
-         Sőt. Muszáj lesz…egész éjjel.


VII. Deres. Mi más is lehetne.

Brandy megint túl sokat ivott, most éppen anyjának tett ígérete ellenére azt képzelte, hogy pók a falon. Valahol a férfi mosdó magasságában járhatott, amikor az ablak felől hangokat hallott. Valaki a dolgát végezte. Meglepetésére a királynét és bátyját látta, amint a piszoárokat használják. Szenszej éppen az arcába bámult és úgy kiabált Jajnera:
-         Hagyd abba! Meglátott.
Jajne az ablakhoz szaladt és elkapta Brandy kezét.
-         Elment az eszed kölyök?
-         Meglátott! - sikítozott tovább Szergej... azaz már Szenszej.
-         Az előbb is tisztán hallottam. Hány éves vagy fiú?
-         Tíz.
-         Te aztán tudsz az idegeimre mászni. Szergej! A titkodért mindent. Nem kell mindenkinek tudni, hogy töke van a királykisasszonynak. – ezzel lökött egyet Brandyn, aki megpróbálta magát háromszemű hollónak képzelni, de ez sem segített.

Folyt köv.